Hagyományos víztisztítás

és környezetvédelem

Környezetvédelmi, vagy tisztítási teljesítmény?

A fekália vízbe vezetése olyan visszafordíthatatlan környezeti károsodást okoz, amelyet semmilyen víztisztító rendszer helyreállítani nem képes.

Még ma is a legtöbb szakember szerint, egy hatásos víztisztítás egyben egy hatásos környezetvédelmet is jelent. A legújabb tudományos kutatások alapján kimutatható, hogy a legtöbb esetben ennek pontosan az ellenkezője az igaz. Minél hatásosabban tisztítjuk a fekáliát tartalmazó szennyvizet, annál jobban szennyezzük környezetünket.

Kézenfekvőnek tűnik az a hiedelem, ami szerint minél tisztább a környezetbe kiöntött víz, annál kisebb a környezeti kár. Ezzel szemben, ha a vízkezelés előtti és utáni teljes behatásokat felmérjük, a kép egészen más. A legtöbb szakember a szennyvízkezelési technológiákat, ebből a tévedésből kifolyólag, kizárólagosan a víztisztítási teljesítmény [9] alapján ítéli meg.

Viszont az is kézenfekvő, hogy a háztartási szennyvizek környezeti behatásának a kulcseleme a nitrogén és bizonyos esetekben a foszfor. A technológiák megítélésénél tehát a nitrogén mérleg meghatározása a legfontosabb lépés. Ebből a szempontból, amint azt látni fogjuk, a hagyományos szennyvíztisztítás nem a legkedvezőbb megoldás.

Tehát, ha a 91/271-es európai szennyvíztörvényt teljes egészében tiszteletben akarjuk tartani, a környezetvédelmi teljesítményt a tisztítási teljesítmény elé kell helyezni. A környezetvédelmi teljesítmény meghatározásánál több tényezőt kell figyelembe venni. Ezek közül itt felsorolok néhányat.

A nitrogén és foszfor mérleg meghatározása. Ebbe beletartozik a tisztított vízzel és a tisztítási iszappal a környezetbe vezetett nitrát- és foszfátszennyezés. Nagyon lényeges a vizsgált rendszer által a környezetbe kibocsátott nitrogén és foszfor évi teljes, egy személyre jutó mennyisége, főleg ionizált (nitrát, foszfát) formában.

[15] Szakemberek gyakran említik a folyók öntisztulási képességét. Ennek a jelenségnek is meg vannak a határai. Belgiumban számos kis ardenneki folyóban pontosan a tisztított víz beöntése okozta az idegenforgalmi szempontból fontos pisztrángok és lazacok eltűnését. A közületi víztisztítási program megvalósítása előtt a szórt települések háztartási szennyvizét szikkasztókba eresztették s a folyók tiszták maradtak. A méregdrága csatornázási és közületi szennyvíztisztítási programot a földalatti víztartalékok védelmének ürügyén erőszakolták az önkormányzatokra. A valóság az, hogy az összes városi szennyvízben lévő nitrogén a mezőgazdaság által az altalajba juttatott nitrogén szennyezés 10 százalékát sem teszi ki. Az is tudvalévő, hogy a szikkasztók nem juttatják az összes nitrogént a talajvízbe. Ezek után érthető, hogy a víztisztítási program megvalósítása után a földalatti vízkészletek minősége ugyanolyan sebességgel romlott, mint a víztisztítás előtt. Ezzel szemben a folyók vizének az átlagos minősége, pontosan a közületi víztisztítás miatt, jelentősen romlott. Az átlagos minőségromlást a víztisztító berendezések maradék szennyezése okozta. Az igen költséges víztisztítási program előtt a háztartások által termelt szennyvíz több mint három negyede nem került a folyókba. Szikkasztók és dréncsövek segítségével ezt a nagy mennyiségű szennyvizet a talaj igen hatásos tisztítóképességére bízták. Csak ott tapasztaltak helyi javulást, ahol a szennyvíz közvetlen folyóba öntése elé tisztítóállomást helyeztek üzembe.

A hagyományos szennyvíztisztítás legfőbb

környezeti behatásai

A hagyományos szennyvíztisztítás nem más, mint a vízben lévő szerves anyagok biológiai oxidációja. Ez alatt a szerves vegyületekben lévő nitrogén nitrát-, a foszfor pedig foszfát ionokká alakul és mint szennyezés jelenik meg a környezetben.

Egy személy évi ürüléke 5 - 9 kg szerves nitrogént és kb. 330 g szerves foszfort tartalmaz. Teljes oxidáció után ebből 22 – 40 kg nitrát- és kb. 1 kg foszfát ion keletkezik. Amint az emberi, ill. állati fekáliát a vízbe beleeresztjük, ez az oxidáció szinte elkerülhetetlen és ez képezi természetes édesvíztartalékaink nitrát szennyezésének az alapját. A hagyományos víztisztítás ezt a folyamatot csak elősegíti, amíg a legjobb ismert vízkezelési technológiák a szennyvízben lévő elemeket (nitrogént, foszfort, szenet és a vizet is) a természetes körforgásukba visszavezetik. A hagyományos víztisztítás a biotömeg rombolással ezeknek az elemeknek a körfogását megszakítja és ezeket az elemeket szennyezéssé, alakítja át. A háztartási szennyvízbe vezetett szerves anyagok [11] nem tekinthetők hulladéknak, hanem az élelmiszerünket előállító ökorendszerek nélkülözhetetlen alapanyagának.

Egy korszerű víztisztító állomásba befolyó nitrogén kb. 10 százaléka a tisztított vízzel távozik, főleg nitrát szennyezés formájában. Ehhez adódik még a fekáliából és a mosószerekből eredő foszfát. A nitrát és foszfát ionok a folyóban az un. eutrofikus [12] jelenséget idézik elő. Ha egy nagy méretű víztisztító állomás egy kis folyóba önti vizét, a folyót több kilométer hosszan megfojtja. Ehhez a nitrát és foszfát ártalomhoz adódik még a tisztított vízzel kibocsátott mosószer- és gyógyszer maradékok, valamint a nehézfémek hátrányos behatása [13] .

A tisztított víz kiöntése után az iszapban marad a kezelt nitrogén szennyezés 90 százaléka. Ennek egy része még szerves formában, másik része adszorbeált nitrát- és ammónium ionok formájában van jelen. A mezőgazdasági értékesítéskor az iszap a termőföldekre kerül, ahol az eső a szervetlen nitrogént jórészt a földalatti vízrendszerbe vagy a legközelebbi folyóba belemossa. A tapasztalat azt mutatja, hogy növények a kivitt nitrogénnek csak egy igen kis hányadát hasznosítják.

A hagyományos víztisztítás nitrogén mérlege a környezetre tehát nem kedvező.

Forrás: http://www.eautarcie.com/Vizonellato/2.Jogi_keretek/A.Viztisztitas_es_kornyezetvedelem.htm#_ftn9